Kempinski Hotel Corvinus – az öltönyös elegancia békebeli szentje. Egyfajta múltidéző biztonságot sugall, mintha a kilencvenes évek luxusa megmerevedett volna az időben, csakhogy most új árcédulával tér vissza. Minden tökéletesen csillog, de nincs benne semmi, ami valóban meglepne. Mint egy rutinos színész, aki már unja a szerepét, mégis hibátlanul játssza el estéről estére. Itt nem hibákat talál az ember, hanem hiányérzetet: hol van az a vibrálás, amit egy világvárostól várnánk?
A Kempinski Hotel Corvinus olyan, mint egy jól fésült úr, aki mindig tudja, mikor kell biccenteni, de soha nem mesél történeteket. A lobbyban minden vonal egyenes, minden márványfelület hibátlan, a szőnyeg halk luxust suttog a cipőtalpak alatt. De ez a suttogás nem bizalmas – inkább távolságtartó. A hotel nem ölel magához, csak udvariasan helyet kínál.
A szobákban a kényelem kézzel fogható, de valahogy steril. A dizájn letisztult, kissé túl óvatos – mintha a belsőépítész egyetlen érzelmi kilengést sem engedhetett volna meg magának. Mintha a luxust nem élni kellene, csak látni. A minibár tartalma is szabálykövető: semmi felforgató, semmi szeszélyes – csak az, amit minden ötcsillagosban elvárnánk, semmivel sem több.
A személyzet kifogástalan, de túlságosan is olajozottan működik. Az ember azt érzi, hogy minden gesztus betanult koreográfia része, és a mosolyok nem a vendégnek szólnak, hanem a márkának. Ha kérsz egy különleges kívánságot, megoldják – de nem örömmel, hanem hatékonysággal. A vendég itt nem főszereplő, hanem VIP-státuszú mellékszereplő a szálloda saját előadásában.
A ZÉRÓ meglepetés elve uralkodik: semmi váratlan, semmi igazán emlékezetes. Még a fine dining étterem is olyan, mint egy precízen kivitelezett mestermunka – tökéletes textúrák, harmonikus ízek, csodás tálalás – de egyetlen falat sem okoz katarzist. Itt minden „rendben van”, és ez a legnagyobb kritika, amit egy világvárosi hotelről el lehet mondani.
A Kempinski olyan, mint egy ötcsillagos időgép: visszarepít a múltba, ahol a luxus még nem volt játékos, nem volt kísérletező. Itt a stílus konzervatív, a szolgáltatás katonás, a miliő szinte patikamérlegen adagolt nosztalgia. Az egész olyan, mint egy elegáns kézfogás: korrekt, de nem fogja meg a szíved.
